First Steps in Photophysics : I. Fluorescence Yield and Radiative Rate Coefficient of 9,10-Bis(phenylethynyl)-anthracene in Paraffins

The fluorescence quantum yield of 9,10-bis(phenylethynyl)anthracene is almost unity in every examined solvent. Using different hydrocarbons, one can make a convenient and sufficiently accurate experimental test for determination of the extent of the refractive index correction needed in fluorescence quantum yield determination on a given fluorometer. By comparison of the measurements in n-pentane – cis-decaline or n-hexane – toluene solvent pairs the requirement of the n2 correction is confirmed for most of the fluorometers; however for one of the examined equipment the necessary correction proved to be slightly lower. By excited state’s lifetime measurements the refractive index dependence of the fluorescence rate coefficient was reexamined. At 25 oC for BPEA the relationship is in agreement with Bakhshiev’s prediction: the experimentally determined exponent of n in the rate coefficient deriving equation is around 1.32 using different paraffins as solvents. The negative temperature coefficient of the radiative rate in part originates from the temperature dependence of the refractive index, while also a small intrinsic contribution has been found

Sensitized photolysis of polychlorobiphenyls in alkaline 2-propanol: dechlorination of Aroclor 1254 in soil samples by solar radiation

Photodechlorination of Aroclor 1254 (1000 mg/L) in an alkaline 2-propanol solution at \lambda = 254 nm proceeded with a high quantum yield (\phi = 35.0) as determined by C1- release. The Aroclor was completely dechlorinated in 30 min and gave predominantly biphenyl (BP). After 20 h of solar irradiation, only partial dechlorination (25%) was observed, and no BP was formed. In the presence of phenothiazine (PT) sensitizer (5 mM) the Aroclor was completely dechlorinated to BP in 1 h at 350 nm (\phi = 2.33) and in 4 h by exposure to sunlight. Under the same conditions, Aroclor 1254 extracts of contaminated soil (730 mg/L) were dechlorinated in 2 h at 350 nm (\phi = 0.28) and in 20 h on exposure to sunlight. The photoreaction was completely quenched by oxygen and nitrobenzene (0.1 M). Moreover the Aroclor was thermally (ca. 80 "C) dechlorinated to BP using di-tert-butyl peroxide. A free-radical chain reaction was suggested in which the aryl radical anion, Ar(*-)-Cl, was a key intermediate in the dechlorination process

Balogh Artúr és a kisebbségi jogok liberális igazolása

Előadásom, szándéka szerint, egyszerre elméleti és történeti. Célom nem csupán Balogh Artúrnak a kisebbségelméleti nézeteit minél pontosabban rekonstruálni, hanem egyszersmind arra az elvi kérdésre is keresem a választ, hogy elképzelhető-e a kisebbségi jogok valamilyen liberális igazolása. Balogh Artúrnak volt egy ilyen irányú javaslata vagy elképzelése, amennyiben a kisebbségi jogokat egyéni jogok szükséges kiegészítésének tekintette, amelyek ugyanúgy az emberi méltóságból fakadnak, akárcsak az egyéni jogok. Álláspontom szerint azonban a kisebbségi és az egyéni jogok kapcsolata nem lehet deduktív, s a kisebbségi jogok nem alapozhatók az emberi méltóság eszméjére. A kisebbségi jogok az ember partikuláris, nemzeti identitásából fakadó igények elismerését jelentik, míg a méltóság, mint az embernek egy sajátos erkölcsi vagy metafizikai minősége, minden emberi lényt megillet. A partikulárisnak az egyetemesből való levezetése pedig mindig logikai és filozófiai problémákat fog felvetni

Nacionalizmus és patriotizmus között. Báró Eötvös József a nemzetiségi kérdésről

A tanulmány Eötvös Józsefnek a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját összegzi, ahogyan azt az Uralkodó eszmék című kétkötetes politikai főművében kifejtette. Mint ismeretes, Eötvös elutasítja a nemzetiségeknek a területi autonómiára irányuló igényét, és ehelyett községi önkormányzatot kínál a nemzetiségeknek. Álláspontjának végső indokait azonban csak akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy Eötvös távlati célja kora uralkodó eszméinek újraértelmezése volt. Álláspontja szerint a nemzetiségi törekvések a közösségi önértelmezésnek a francia forradalom nyomán kialakuló új formájában, a nacionalizmusban gyökereznek, s ezért mind a többségi, mind a kisebbségi nemzetiségek törekvései végső soron néphatalmi törekvések, a szuverenitásra irányuló igények. A nemzetiségi kérdést megnyugtatóan rendezni tehát csak úgy lehet, ha szembefordulunk az okaival, vagyis magával a nacionalizmussal. A községi önkormányzat számára nem egyszerűen modell a nemzetiségi kérdés rendezésére, hanem – akárcsak Tocqueville – a patriotizmus, azaz a kollektív lojalitás politikai formájának kialakulását reméli tőle a nemzetiségek körébe

Az Európai Unió és politikai közössége

A tanulmánynak a bevezető részben kifejtett alapgondolata az, hogy az Európai Unió szorosabb politikai integrációja, az „európai alkotmány” feltételezné az európai nép, az európai démosz létezését. Mivel ilyesmi nem létezik, ezért az olyan politikai gondolkodók, mint például Jürgen Habermas, akik a politikailag egységesebb Európaeszméjét szorgalmazzák, műveikben ennek lehetőségét vizsgálják. Habermas álláspontja szerint az európai démosz, ha lesz, olyan transznacionális politikai közösség lesz, amelyet az alkotmányos patriotizmus hív majd életre és tart egyben. A tanulmány első része tehát ennek a habermasi víziónak a tárgyalása, mégpedig elsődlegesen kritikai megközelítésben, arra a megfontolásra támaszkodva, miszerint történelmileg nézve a demokrácia működésében mindig is feltételezte a nemzeti öntőformát, következésképpen transznacionális közegben elképzelhetetlen. A tanulmány második része, szintén a fenti megfontolásból kiindulva, arra a kérdésre keresi a választ, hogy elképzelhető-e az európai politikai közösség, mint nemzeti típusú közösség. Az elemzés választott módszere egy történelmi analógia: áttekinti a nemzeti típusú politikai közösség megteremtésének folyamatát Európában, különösen a folyamat kezdeteire, Franciaországra és a francia forradalomra összpontosítva, és azt vizsgálja, hogy végiggondolható-e valamiféle analógia a nemzeti és az európai identitás kialakulása vagy kialakítása között. A konklúziója ennek a második résznek az, hogy az európai politikai közösségugyanúgy nem képzelhető el „nacionális” közösségként, mint ahogyan nem képzelhető el „transznacionális” közösségként sem. A tanulmány utolsó, befejező része amellett érvel, hogy ezek után az európai politikai egységről csakis föderális szerkezetben, az európai politikai közösségről pedig republikánus keretben érdemes gondolkodni,emlékezetben tartva mindeközben viszont azt, hogy a patriotizmus, bár valóban a politikai lojalitás életképes formája lehet ma is, sehol nem jött létre pusztán egy írott alkotmányhoz való hűség révén

Az interkulturális párbeszéd referenciái

Tanulmányomban, néhány példán megvilágítva, azokat a politikai kihívásokat elemzem, amelyeket a bevándorló (többnyire muszlim hitű) közösségek jelenléte hordoz Európa számára. Célom ezzel elsődlegesen nem a bevándolró közösségek sajátos vallási identitásának megértése, mint inkább a saját, európai társadalmi rendszereink politikai identitásának elemzése. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy melyek azok a végső politikai elvek vagy értékek, amelyekhez a bevándorló közösségekkel folytatott vitáinkban feltétlenül ragaszkodnunk kell, azaz amelyek politikai rendszereink identitását és legitimitását adják, és melyek azok, amelyek felett alkudozhatunk. Az előbbiek közé azokat sorolom, amelyek magának a szabad és nyílt vitának a feltételeit képezik: ilyen például a tolerancia vagy a beleegyezés elve. A tanulmány második, záró része kritikai szemléletű és az európai multikulturalizmus kudarcának okait vizsgálja. Álláspontom szerint a bevándorló közösségekkel folytatott sikeres politikai párbeszéd esélyeit nagyban rontja az a tény, hogy vita közben ragaszkodunk olyan politikai értékekhez, elvekhez, amelyeket a demokratikus politikai kultúránk elválaszthatatlan részeinek tekintünk (ilyen például az emberi jogok doktrínája), de amelyek az interkulturális párbeszédet nem csupán minden legitimitástól, hanem egyáltalán minden indoktól vagy értelemtől is megfosztják

Kísérleti és elméleti kutatások fotofizikai folyamatok oldószerfüggésének általánosabb leírására = Experimental and theoretical examinations for better understanding of solvent dependence of photophysical processes

A zárójelentésben bemutatott kutatásokban több modellrendszeren vizsgáltuk az oldószer különböző tulajdonságainak - így polaritásának, viszkozitásának és hidrogénhíd-kötő képességének - hatását a fotofizikai rendszer viselkedésére. A polaritás-függést a Lippert-Mataga formalizmussal értelmeztük, az effektus segítségével meg tudtuk határozni több 4-amino-benzonitril származék, az N-fenil-pirol, a 4-(dimetilamino)-piridin és az utóbbi molekula hidrogénhidas komplexének gerjesztett állapotú dipólusmomentumát is. A komlexált molekula esetében az oldószer polaritásának növelése a gerjesztett állapot jellegének megváltozását indukálta. A gerjesztett állapotú folyamatok termodinamikájának és kinetikájának kvantitatív elemzése lehetővé tette a hasonló jellegű, alapállapotban is lejátszódó folyamatok sebességének becslését, valamint az eredményeink alapján felmerült annak a lehetősége is, hogy a hidrogénhidas komplexképződés egyáltalán nem tekinthető elemi reakciónak. Megmutattuk, hogy az oldat viszkozitása jelentősen befolyásolhatja a gerjesztett állapotú folyamatokat, egyrészt a nagy amplitúdójú relaxációs mozgások gátlásával, másreszt az oldószerburok átrendeződésének fékezésével, ennek eredményeképpen szélsőségesebb esetekben meglepő kinetikai és fotofizikai jelenségeket is tapasztalhatunk. | In our examinations presented here, the properties of several model systems are elucidated as the function of solvent polarity, viscosity as well as hydrogen bond donor properties. The influence of the polarity was described by the Lippert-Mataga equation, and the excited state dipole moments were calculated for 4-aminobenzonitril derivatives, for N-phenylpyrol, for 4-(dimethylamino)pyridine and its hydrogen-bond complexed derivative. The increase of the solvent polarity induces a change in the nature of the intramolecular charge transfer singlet excited species in the last case. Quantitative analysis of the thermodynamics and kinetics of the excited state hydrogen-bond forming processes made possible to estimate rate of the analogous ground-state reactions, as well as to suppose the assumption that the reaction in question is not an elementary process at all. The viscosity of the solvent was shown a crucial factor influencing the excited state processes by hindering the large amplitude intramolecular relaxation motions, as well as by slowing down the solvent relaxation processes causing in extreme cases surprising kinetic and photophysical feature

Újabb adatok és szempontok Váradi József 1853-54. évi háromszéki mozgalmának történetéhez

A Hadtörténeti Múzeum új, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc történetét felelevenítő állandó kiállításának 4. termében a rendező néhány sorban megemlékezett az 1854-ben Sepsiszentgyörgyön kivégzett Váradi Józsefről és társairól. A leírás szerint Váradi és társai – Makk József ezredes megbízásából – egy 40 fős felkelőcsapatot szerveztek Háromszéken, mozgalmukat a császári katonaság és hatóságok felgöngyölítették és elfojtották. A fenti tanulmányban a szerzők Váradi József mozgalmának feldolgozására tesznek kísérletet. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után a magyar emigráció, amelyet vezetőjéről Kossuth-emigrációnak neveztek el, fő célkitűzésének az ország felszabadítását jelölte meg. Nagyban nehezítette azonban a törekvéseik megvalósítását, hogy a Habsburg-birodalom részét képező Magyarország határai nagyobb részt belső határok voltak, külsővel csak a Török birodalommal, Szerbiával, illetve a román fejedelemségekkel rendelkezett. További problémát jelentett az is, hogy a határ mentén többnyire olyan nemzetiségek éltek (horvátok, szerbek, románok… stb.), amelyek 1848–1849-ben fegyveres harcot folytattak a magyar kormányzattal szemben, így támogatásukra számítani alig lehetett. Ez alól egy kivétel volt: a Székelyföld, a korabeli Erdély egyetlen, összefüggő egységet alkotó magyar etnikai tömbje. 1848–1849-ben az önvédelmi harc erdélyi bázisát a székelység képezte, belőlük toborozták, vagy sorozták a forradalmi hadsereg erdélyi alakulatainak többségét. Az emigránsok között számos olyan tiszt volt, aki korábban az erdélyi hadtest kötelékében harcolt, így helyismerettel és tapasztalattal rendelkezett. A fentieknek köszönhetően a Kossuth-emigráció Magyarország felszabadítására irányuló terveiben a Székelyföld és a székelység kiemelt szerepet kapott. A tanulmány bevezetőjében megismerhetjük azokat a teóriákat, amelyeket a szakirodalomban felvázoltak Váradi mozgalmáról. A vizsgált források alapján megállapíthatjuk, hogy bár Váradi korábban kapcsolatban állt Makk Józseffel, az 1852-es megbízatását elsődlegesen Gál Sándor ezredestől nyerte, és a felkelést az ő irányelvei alapján kívánta szervezni. Ugyanakkor teljesen nem tudott elszakadni Makktól sem, erre az utóbbitól kapott felhatalmazása egyértelmű bizonyíték. Váradi a Gálhoz írt jelentéseit kénytelen volt többször is Makkon keresztül továbbítani, noha annak tevékenysége később inkább csak teher volt a számára. Emellett Makk többször is beleavatkozott megbízottjai útján Váradi háromszéki tevékenységébe (pl. betegsége idején). A tanulmány utal arra, hogy a törökországi magyar emigránsok körében erős ellenérzés volt Makkal és Gállal szemben. Az utóbbiak erőszakos módszerei és homályos tervei jelentős visszatartó erőt képeztek a volt honvédtisztek körében mind Törökországban, mind Erdélyben. Pedig Veress Sándor és Pap János, vagy Aschermann Ferenc, Kovachich Horváth Ignác és Székely Gergely szintén az ország alkotmányos jogaiért küzdöttek, igaz más módon. Ők hittek az eszmében, tamáskodásuk és antipátiájuk kizárólag Makknak és Gálnak szólt. A szerzők hitelt érdemlően bizonyítják, hogy Gál Sándor erdélyi felszabadítási tervezete irreális elképzeléseken alapult. Márpedig Váradinak eszerint kellett működnie. Missziójáról a bécsi titkosrendőrség információval bírt, de sokszor még kémre sem volt szükség, mivel a hírek nem maradtak titokban. Bár Makk és Gál szigorú titoktartásra utasította mozgalmának tagjait, a titkolózás viszont a mozgalom szervezését akadályozta. Az eredmények érdekében Váradi is kénytelen volt minél több személy előtt felfedni kilétét és tevékenysége céljait, igaz az információk előbb utóbb a császári hatóságokhoz is eljutottak. Váradi háromszéki mozgalmát a helyi katonai és csendőri erők könnyen felszámolták. Gál számos esetben csak hitegette őt, hiszen pénzzel nem rendelkezett, így az Erdélybe való betörés terve is csak illúzió maradt, a bukás csak idő kérdése volt. Bukását a fent ismertetett okokon kívül a pénzhiány és a lakosság egy részének ellenérzése, passzivitása is előidézte

Csernátoni Vajda Sámuel visszaemlékezése

Süli Attila – Demeter Lajos Csernátoni Vajda Sámuel visszaemlékezése A Kovászna Megyei Állami Levéltár számos olyan personaliát ő riz, amelyek a kutatás szá- mára eddig ismeretlenek voltak. Ezek közül kiemelkedik az egykori honvéd vadászhadnagy, Csernátoni Vajda Sámuel visszaemlékezése. Emellett az itt közölt jegyzetein kívül kéziratban van még egy visszaemlékezése a dévai fegyverletételr ő l, leírás az író itáliai katonai szolgálatá- ról, Boccacio- és Ariosto-fordításai. 1 A szabadságharc után kényszersorozott Csernátoni Vajda Sámuel érdekl ő dött az olasz kultúra és történelem iránt, mivel ezrede az olasz rablók (brigan- tik) ellen harcolt, így egy rablóvezér történetét is megírta. Ennek alapján feltételezhet ő , hogy az 1889-ben elhunyt egykori honvéd hadnagy írott hagyatéka Besztercén él ő fi a révén, vásárlás út- ján került a Csíkszeredában él ő Nagy Jen ő közjegyz ő höz, kora neves magángy ű jt ő jéhez. Nagy Jen ő egyben a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmányi alelnöke volt, aki rövidesen a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta a hagyatékot, ahonnan pedig az 1960-es években a Kovászna Megyei Állami Levéltárba került